Versenybeszámoló: 2016.10.22.

2016.10.22-én Cegléden, az ifi B Országos Bajnokságon sem maradtak magyar bajnoki érem nélkül a Samurai JC judokái. Három érmes döntőben is érdekeltek voltak,a végeredmény pedig 1 bronzérem (Balogh Zsófia), két ötödik (Kiss Virág,Balogh László),2 hetedik (Lengyel Miksa,Joó Máté) és 2 kilencedik (Lengyel Tas,Dudás Morgan) helyezés lett!

Különösen szépen cseng az eredmény, annak ismeretében, hogy a tíz fős csapat kétharmada még serdülő korú versenyzőként versenyzett fel a “nagyok” között. Néhány kivételtől eltekintve mindenkinek voltak győztes meccsei, a vesztett mérkőzések pedig olyan küzdelmek voltak, amiből tanulni lehetett a jövőre nézve. Sajnos nem állt a szerencse mindig mellénk, nyertes helyzetből vesztettünk pillanatnyi “rövidzárlat” miatt, illetve sajnos bírói hibák is előfordultak, ami elvette a továbbjutás lehetőségét a judokáinktól.

Zsófi új súlycsoportjában kis serdülőként versenyzett, így mindenképpen nagy öröm volt számunkra az ifjúsági magyar bajnoki bronzérme, mely a lányok közt egyúttal az első Samurai-os bajnoki érem az ifi korosztályban!

Laci a nap leghosszabb meccsét vívta a bronzdöntőben, mivel az ifiknél már “végtelenített” golden score van. Sajnos egy lerántás miatt végül Laci hagyta el vesztesként a szőnyeget, de számunkra a maratoni küzdelemben való kitartása önmagában is győzelemnek számított. Virág és Máté is két súlycsoport közé “ragadt”, új súlycsoportjuk legkönnyebbjeként mérlegeltek, így a biztos érem helyett a pontszerzést vártuk tőlük. Ennek ugyan megfeleltek, de érezhetően több maradt bennük, a technikai tudásuk, az erőnlétük sokkal nagyobb babérokat ígér. Kár, hogy a súlycsoportváltás pont a jövő évre szóló ifi válogató magyar bajnokságra esett. A Lengyel testvérek is szépet alakítottak, gyönyörű győzelmeket arattak, sajnos végül nem jutottak el az éremig. Miksát ismét igazságtalan bíróival állították parkoló pályára, Tas fojtás technikával szerzett ippon győzelmét pedig -teljesen érthetetlen módon – törölték, szabálytalanságra hivatkozva. Dudás Morgan kemény ágat kapott, itt azért letette a névjegyét, állásban és földön is remekül küzdött. A többieknek (Németh Alex, Balogh Feri, Száva Zoli) viszont, a sorsolás szeszélyeinek hála “túlerővel” szemben kellett küzdeniük, a későbbi érmesekkel futottak össze, így hamar búcsúzniuk kellett a versenytől.

Szívből gratulálunk mindenkinek a hosszú versenyen való részvételért és küzdelmekért!