Versenybeszámoló: 2015.05.23.

Sikerszombat lett a Samurai JC számára 2015.05.23-dika! Két nagy versenyen is érdekeltek voltak, 7 fős diákcsapatuk a ceglédi Országos Diákolimpia Döntőjén szerepelt igen eredményesen, 4 érem(1arany,1ezüst,2bronz) és három értékes pontszerző hely (2ötödik,1hetedik) lett a napjuk mérlege.

7 fős serdülőcsapatuk pedig az ausztriai 21.International Judoturnier Strasswalchen népes mezőnyében brillírozott: 5éremmel (1arany, 4bronz) és két hetedik hellyel térhettek haza. Ez a szombat így végül 9 érmet és öt pontszerző helyezést hozott szép judó küzdelmeikért cserébe a szorgalmas szamurájok számára!

A ceglédi Országos Diákolimpia Döntőjén Balogh János(-55kg) hozta a legfényesebb érmet, két nagy küzdelmet is vívott, amiért megérdemelten vehette át élete első országos aranyérmét. A döntőben már wazarival vezettek ellene, amikor János összeszedte minden lelki és fizikai erejét, gyönyörű koshigurumával a nap ipponját dobta ellenfelén. Balogh Zsófia(35kg) sem hagyta magát, két ipponnal jutott a döntőig. Itt csak a tavalyi bajnok tudta megállítani, akivel viszont szépen végig küzdötte a meccset, így Zsófi minden eddigi legjobb versenyzését produkálta az erős országos mezőnyben.

Összeszedetten, okosan judózott, földön és állásban is nagyszerűen dolgozott. Lengyel Miksa(38kg) és Sebestyén András(54kg) egyaránt bronzérmet szereztek, mindkét fiú kitett magáért ezen a versenyen. Miksa idei legjobb formáját hozta, folyamatos kontroll és támadás alatt tartván ellenfeleit teljesen uralta a mezőnyt. Két szép győzelmet követően az elődöntőben is hozta volna a meccsét, amikor saját dobásába dőlvén el sajnos ipponra esett, így a bronzdöntőben szépíthetett végül. Itt viszont gyors karfeszítéssel eldöntötte, ki állhat fel a dobogó harmadik fokára. Andris –kicsit szerencsétlen módon- pont most váltott súlycsoportot, így 4-5 kg-mal nehezebb és többségében még versenyhelyzetben ismeretlen ellenfelekkel kellett megküzdenie. Ez azért nem okozott olyan nagy gondot az ifjú titánnak, gyors ipponnal bejutott az elődöntőbe. Itt pillanatnyi elbambulást követően sajnos rászaladt a későbbi bajnok válldobására, de a bronzdöntőn már nem hagyott kétséget afelől, ki a jobb. Villám ipponnal nyert, így megszerezte a bronzérmet. A Dudás testvérek is hősiesen küzdöttek a hatalmas mezőnyben, két nyert és két vesztes meccsel végül az értékes ötödik helyet szerezték meg. Morgan(-32kg) végig technikásan, ügyesen judózott, bejutott a legjobb négy közé. Itt sajnos összekerült a későbbi bajnokkal, aki ellen veszített, így a bronzdöntőben folytathatta. Morci remekül dolgozott itt is, végig szépen támadott, sajnos a végén a saját indításából esett el és az ötödik hellyel kellett megelégednie. Medárd(-32kg) idén még nem küzdött ennyire jól, gyors ipponnal hozta az első meccsét. A másodikat sajnos elvesztette a későbbi bajnokkal szemben és a válla is meghúzódott ismét. Medi nagy lelkierőről téve tanúságot vállalta a további küzdelmeket, szép dobással, leszorítással győzni tudott, bejutott a bronzdöntőbe. Itt budaörsi ellenfele nem túl korrekt módon földharcba kerülvén durván feszítette Medi fájós vállát, így ő kénytelen volt feladni a további, esetleges sérülésveszélyt elkerülvén. Kosdi-Kovács Zorka(33kg) eddigi éves munkájával, szorgalmával érdemelte ki, hogy a tanfolyamos judósunként indulhasson a „nagyok”, a versenyzők között. Szamurájhoz méltóan, harcosan,támadón küzdött végig az összes meccsén, nagyon büszkék voltunk a munkájára. Az ifjú szamurájlány végül a pontszerző hetedik helyet szerezte meg.

Ausztriában, Salzburg közelében rendezték a 21.International Judoturnier-Strasswalchen versenyt, ahol népes mezőnyben (nyolc ország, 415 induló) küzdött a 7 fős Samurai JC csapat. Az U14-es korcsoport legnagyobb mezőnyében Havasi Bálint(-46kg) idei legjobb versenyzését produkálta, négy gyönyörű, dobásokkal tarkított győzelemmel felállhatott a dobogó legfelső fokára. Osztrákokat, litván és német ellenfeleket vert meg, hét wazari és egy ippon értékű dobásaival a nap legtechnikásabb versenyzője lett. Négy bronzérmest is avattunk aznap: Kiss Virág(36kg) osztrák lányokkal küzdött, sajnos egy kisebb fejre esést követően nem tudott 100%-os formát nyújtani, de a bronzérmét megérdemelten vehette át. Brousil Dorka(-40kg) is csak a későbbi bajnoktól kapott csak ki, amúgy szépen menetelt a bronzéremig, harcos, támadó szellemben judózva. Joó Máté (-50kg) nagyon jó formában dolgozott, öröm volt nézni a meccseit. Sajnos egy súlyos bírói tévedés miatt adtak ellene egy yukót, így a bronzdöntőben tudott csak szépíteni, litván ellenfelének nem kegyelmezett, „ledarálta” a szőnyegről. U16-os korcsoportban Balogh László(42kg) küzdött remekül, sajnos az elődöntőben megállították, de a bronzmeccsét fantasztikus lendülettel hozta, dobott, majd fojtott, megmutatván hogy mindkét küzdő nemben otthon érzi magát. Fazekas Péter(66kg) az első meccsén még aludt, kikapott a későbbi érmestől, de a vigaszágon tudott szépíteni, szép lábdobással nyert. Utána sajnos már megállították, így az értékes hetedik helyet szerezte meg. Hetedik lett Balogh Ferenc(50kg) is, aki még most keresi a fogást az új súlycsoportjában, a nála jóval nehezebb, erősebb és tapasztaltabb judokák között. Tisztességesen odaállt Feri, akinek sok szorgalommal és kitartással azért lehet majd helye a versenyzők között.

Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő szakedzőknek!