Versenybeszámoló: 2015.03.21.

2015.03.21-én rendezték a nemzetközi Bácska Kupát Baján, ahol 8 fős fiatal csapattal nevezett a Samurai JC. A serdülő korcsoportban, egy-két évvel idősebbek között tisztességesen küzdöttek a kis szamurájok, ígéretes akciókat, nyert meccseket hoztak. A lányoknál Kiss Virág és Balogh Zsófia (36kg) a maguk 34 kg-jával igen könnyűek, de annál harciasabbak voltak. Virág –hosszú kihagyás után -nagyon tudatosan, jól dolgozott, a vigaszágon yukó értékű dobással vezetett az első két percben. Sajnos a végére elfogyott a „levegő” és elvesztette a mérkőzést, az ötödik helyen zárt. Balogh Zsófia viszont nagyon odatette magát, harcos volt és támadó, végig küzdött három mérkőzést, egy nyert meccsel végül épp, hogy lecsúszott a dobogóról és ötödik lett. Brousil Dorka (40kg) is támadó szellemben kezdett, ám sajnos kicsit elkapkodta a dolgot, a saját indításába esett el. Kvalitásai alapján simán a dobogóra érhetett volna, még „fejben” kellene összeszednie magát, akkor senki nem állíthatja majd meg. A fiúk két súlycsoportban voltak érintettek, Lengyel Miksa és Tas (40kg) pár kilóval a súlyhatár alatt mérlegeltek, de nem ijedtek meg az erősebb, idősebb ellenfelektől. Gyönyörűen kezdtek, dobások, támadó judó jellemezte a munkájukat. Sajnos a dobogóig ők sem jutottak el, idő előtt kiestek a versenyből, de ez még nem az ő évük ebben a korcsoportban, még sokat kell erősödniük fizikailag. Havasi Bálint, Joó Máté és Sebestyén András (50kg) mindhárman szép, nyert meccsekkel indították a napot, öröm volt nézni a küzdelmeiket. A legtovább Sebestyén András jutott, két nyert meccset követően a bronzdöntőben a többszörös magyar bajnoktól kapott ki, az ötödik helyére így nagyon büszke lehet! Bálint- a súlycsoport legkönnyebbjeként – a vigaszágon nem bírt a nála másfél fejjel magasabb 5-6 kilóval nehezebb ellenfeleivel, akik ráadásul mindketten serdülő magyar bajnokok voltak tavaly…Máté viszont a saját „fejével” nem bírt, verhető ellenfélnek „adott el” meccset, így végül ő sem ért el a dobogóig. Ez volt a biztató kezdet, jövőre remélhetőleg már érmesebb eredményekre számíthatunk.