Versenybeszámoló: 2014.10.05.

Nagyon kemény és egyúttal nagyon szép vasárnap volt 2014.10.05-dike. A Diák A országos bajnokságon (179 induló, 50 egyesület) öt versenyzőnk indult, sajnos ketten sérülés, betegség miatt nem versenyezhettek. Az ötből három országos egyéni érem (1ezüst, 2bronz) és 2 értékes egyéni ötödik helyezés született.

Ami ezután még fantasztikusabbá tette a napunkat: minden versenyzőnk meghívást kapott a Budapest csapatba és a csapatbajnokságon a lányok is és a fiúk is aranyérmesek lettek! A lányok közül Kiss Virág (-32kg) brilliánsan kezdett, dobott, támadott, majd sajnos bírói tévedés áldozata lett, kontra nagybelső dobását nem adták meg, így kénytelen volt az ezüstéremmel beérnie. Vigasztalásul szolgált viszont, hogy a csapatbajnokságon revansot vehetett ugyanezen ellenfelén, alig húsz másodperc alatt ippon dobással nyert és ezzel hozzájárult a csapatbajnoki aranyéremhez is!

Brousil Dorka (38kg) kemény ellenféllel kezdett, a kiegyenlített meccsen végül egy yukóval veszített. Utána szépen hozta magát eljutott a bronzdöntőbe, ahol izgalmas küzdelmet követően egy igazságtalan shidóval veszített, hiába támadott végig az utolsó egy percben…Ötödik helyére így is büszke lehet, nagyon sokat fejlődött az elmúlt egy évben!

A fiúk közül két érmesünk is lett, Joó Máté (-41kg) nagy esélyesként indult, pillanatok alatt nyerte az első küzdelmét. Utána sajnos a későbbi ezüstérmestől kikapott, elég szerencsétlen módon. Egy nyertes meccset adott oda gyakorlatilag, hiszen waza-arival magabiztosan vezetett, amikor az utolsó 20 másodpercben megállt a szőnyeg szélén, nehogy ráessenek a josekira, várta, hogy a bíró mattét mond. Ezt a pillanatnyi helyzetet kihasználta ellenfele és megdobta, majd gyorsan leszorította. Szerencsére Máté utána felszívta magát és végigverte a vígaszágat, így tavalyhoz hasonlóan idén is felállhatott a dobogó harmadik fokára. Havasi Bálint (-45kg) jól kezdett, végig támadott állásban és földön, majd teljesen érthetetlen módon kapott egy inaktivitás shidót a vége előtt 40 másodperccel. Ellenfele merev kartartását nehezen tudta “bedolgozni”, így végül nem sikerült megdobnia, elvesztette a meccset. Utána már nem volt megállás, szép dobásokkal, karfeszítéssel berobogott a harmadik helyre, bajnoki bronzérmet szerzett. Lengyel Tas(40kg) a legsűrűbb mezőnyben harcolta végig a napot, nagyszerű formában, igazán nem rajta múlt, hogy nem fért fel a dobogóra és végül két nyert meccsel a pontszerző ötödik helyen végzett. Vesztett meccsei is inkább a szerencsén, a tévedéseken csúsztak el, mert Tas nagyon szépen odatette magát.

Gratulálunk a kis Szamurájoknak, mert szépen judóztak, öröm volt az edzőjükként állni a szőnyeg szélén! Mindenkinek voltak nyertes, igazán gyönyörű meccsei, a vesztések is legtöbbször épphogy egy shido-n vagy egy apró figyelmetlenségen múltak. Igazán büszkék lehetnek magukra, mert mi, edzők nagyon boldogok voltunk!