Versenybeszámoló: 2013.11.16.

2013-11-16-án rendezték meg a Diák C korosztályos magyar bajnokságot az UTE-ban. 190 induló 59 egyesületből érkezett az ország legrangosabb Diák C korcsoportos versenyére. A Samurai Judo Club 4 versenyzőt indított és remekül szerepelt, mert három országos egyéni bajnoki érmet és egy pontszerző 7.helyet, illetve 2 csapatbajnoki aranyérmet szerzett a budapesti régió fiú és lány csapatát is képviselvén.

Mivel mindegyik indulónk kiválóan versenyzett az egész évben, akár 1-2 aranyérmet is remélhettünk volna tőlük, de sajnos ezúttal sem a szerencse, sem a bíráskodás nem a mi versenyzőnket támogatta.
A tavalyi évhez képest viszont óriásit léptünk előre, hiszen 2012-ben összesen 2 országos bronzérmünk volt,(Országos Diákolimpia), valamint 1 ötödik és 2 hetedik helyünk (Országos bajnokság). Idén ezzel szemben már 14(!) országos érmet gyűjtöttünk (4 arany, 4 ezüst, 6 bronz) továbbá 4 ötödik és 6 hetedik pontszerző helyet.

Ebből az Országos Diákolimpián 3 aranyat, 1 bronzot és 4 ötödik helyet, a Magyar Kupán 1 aranyat, 2 ezüstöt, 1 bronzot, a Diák Országos Bajnokságokon pedig összesen 2ezüstöt, 4 bronzot és 6 hetedik helyezést. Országos csapatbajnokságon a lányok 1 aranyat és 1 ezüstöt, a fiúk 1 aranyat és 1 bronzot hoztak haza. A rangos nemzetközi versenyeken elért nagyszerű helyezések csak további hab volt a Szamurájok tortáján!

Rickert Zsófia (-40kg) új súlycsoportjában kicsit óvatosan kezdett, az a három kiló különbség azért meglátszott az ellenfelein, erősek voltak Zsófihoz képest. Aztán szépen összeszedte magát, a bronzdöntőben már „Zsófisan”, harcosan küzdött, megérdemelten vehette át a verseny végén a bronzérmet. A szamuráj lány 36kg-ban idén simán nyerte a meccseit, köztük az Országos Diákolimpiát is, most „átesvén”1 kilogrammal a 40-kg-ba, már nehezebb dolga volt, de jövőre már biztos, hogy ebben a súlycsoportban is a legjobb lesz!

Lengyel Miksa (-36kg) szintén új súlycsoportban bizonyított, az országos Magyar Kupát legutóbb megnyerte, most az OB-n a legnépesebb (20fő) mezőnyben verekedte végig magát az elődöntőig, többek között magabiztosan verte az idei Országos Diákolimpia ezüstérmesét is. Az elődöntőben a meccs első felében sajnos elesett egy yukóra, ettől az addigi lelkessége egy kicsit alábbhagyott. Ellenfele ezután csak alibizett, térdre vágta magát Miksa előtt, aki egy remek kontratechnikát dobott rajta, amit a bírók hihetetlen módon „nem vettek észre”. Gyakorlatilag elvették ezzel a meccsét. Miksa viszont sikeresen túltette magát az igazságtalanságon, összeszedte magát a következő mérkőzésére, harcosan, okosan judózva a bronzdöntőben nyert, így felállhatott a dobogó harmadik fokára!

Hadobás Zétény (-55kg) a mi „aranyfiúnk”, idén 9 versenyéből nyolcat megnyert, köztük a nemzetközi Budapest Kupát és az Országos Diákolimpiát. Az őszi Magyar Kupán lett csupán második. A mai nap sajnos nem az ő napja volt, rögtön a legerősebb ellenféllel kezdett, akit a kiegyenlített mérkőzésen az utolsó fél percben megdobott egy yukóra.

Ezután jött a feketeleves, öt másodperccel a vége előtt Zéti hasra esvén kifordult egy dobás kísérletből, amit a bírók yukóra adtak az ellenfélnek! Az igazságtalan döntés teljesen kizökkentette Zétit, így a golden score-ban már figyelmetlenül támadott, megkontrázták és elvesztette a mérkőzését. Szerencsére aztán fel bírt állni és minden lelki erejét összeszedve a vigaszágon szépíteni tudott, végül a bronzérmet akaszthatták a nyakába.

Sebestyén András (-42kg) is eredményes volt az idén, többek között a Magyar Kupán Pakson a dobogó harmadik fokára állhatott. Mai munkáját egy újsérülés hátráltatta, a népes (18fős) mezőnyben így is nagyon szépen dolgozott. Első meccsét magabiztosan hozta, majd a következőben is vezetésre állt, dobott, leszorított, de egy apró figyelmetlenséget követően az utolsó húsz másodpercben váratlanul őt szorították le. A vigaszágon harcosan küzdött, ismét tudott nyerni, a bronz elődöntőt viszont elvesztette. Így Andris a pontszerző hetedik helyen végzett, de szőnyegmunkája nagyon ígéretes volt, szép dobásai, akciódús meccsei voltak, ha fejben is 100%-osan ott lesz, akkor senki sem állíthatja meg legközelebb.

A Budapest régió csapatát a lányoknál az UTE, Csík DSE, RHDSE,KSI,Diósd és Samurai versenyzői képviselték, akik a legfényesebb érmet, aranyérmet nyertek. A fiúknál KSI,Judo Szk, Ledényi,UTE,Óbuda,RHDSE,Honvéd és Samurai versenyzők kaptak meghívást a Budapest csapatba, ahol szintén nagy csatákban dőlt el az arany sorsa. A budapestiek a fiúknál is mindent vittek, elsők lettek a csapatbajnokságon.

Ezen a szombaton tehát 5 országos bajnoki érmet szereztek a Samurai Judo Club versenyzői, 3 egyéni bronzot és 2 csapat aranyat.

Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő edzőknek!