Versenybeszámoló: 2013.06.01.

Szombaton (2013.06.01-én) rendezték Baján az Országos Diákolimpia Döntőjét. Ez a nívós és nagyon erős verseny a diák korcsoport legnagyobb bajnoksága, a Magyar Kupa és az Országos Bajnokság mellett.

A Samurai Judo Club az utóbbi fél évben tudatosan készült erre a versenyre, az edzések, keretedzések, erősítő programok és a hétvégi versenyeztetések mind a judokáink folyamatos fejlődését szolgálta. Idei kitűzött célunk volt, hogy az ország legerősebb versenyzői közé a “Szamurájok” is beverekedhessék magukat, melyet ezen a szombaton sikerült is megvalósítanunk!

12 főből 8 Samurai-os judokánk a döntőkben szerepelt, végül három arany érem, egy bronzérem négy V.hely, két hetedik pontszerző hely lett a nap mérlege. Ezzel az eredménnyel a résztvevő 64 egyesületből a hetedik helyen végzett a Samurai Judo Club, a budapesti régióból pedig a harmadik legjobb egyesület lettünk a Judo Szk és a Honvéd mögött! Megelőztünk olyan nagynevű klubokat is, mint a KSI és a RHDSE.

Versenyzőinktől villámgyors ipponokat, nagyszerű, izgalmas küzdelmeket láthattunk, és csupán apróságokon, versenytaktikai, illetve többször sajnálatos bírói tévedéseken múlt, hogy az öt bronzdöntőből négyet elvesztettek a judokáink. Az ötödik, hetedik helyezettek így is igazán büszkék lehetnek magukra, hiszen több nyert meccset követően jutottak be a bronzdöntőkbe, ahol nagyon kemény ellenfelekkel dolgoztak az eredményért, a pontszerző helyekért. A négy bajnoki érem nagyszerű eredmény, a hat pontszerző helyezés pedig hab lett a “szamurájok” tortáján!

A nap fénypontjai természetesen a Diákolimpia országos bajnokai voltak: Hadobás Zétény (-55kg) alig tíz másodpercet töltött a szőnyegen meccsenként, négy villámipponnal nyerte a Diák C korosztályt, jól elindítva ezzel a Samurai-osok napját! Rickert Zsófia (-36kg) folytatta a sort, megmutatta, hogy a “Szamuráj lányok” is vannak olyan jók, mint a fiúk, egyértelmű küzdelmekben győzedelmeskedett, megszerezte a klubunk második országos aranyérmét Diák C korosztályban! “Három a magyar szamuráj igazság” gondolhatta Havasi Bálint (-41kg) , aki három tavalyi korosztályos magyar bajnoki dobogóst is legyőzött a Diák B korosztály egyik legnehezebb súlycsoportjában. A diákolimpiai döntőt a tavalyi magyar bajnokkal vívta, az izgalmas, akciókkal teli küzdelemben végül a hosszabbításban dobott ipponnal megszerezte élete első, a Samurai Judo Clubnak pedig az aznapi harmadik országos aranyérmét! Majd a bronzdöntők egyetlen nyertese, Joó Máté (-38kg) hozta a “ráadást”, a negyedik érmet az egyesületének, ezzel a bronzérmével feltette az i-re a pontot. Máté remek formáját mutatta, hogy két nyertes meccset követően a döntőbejutásban is már vezetésre állt, amikor egy dobásból csúnya sérülést szerzett és csak emiatt veszített. Utána azért “megrázta magát”, a bronzmeccsen nem volt kérdés, ki állhat fel a dobogó harmadik fokára!

A bronzdöntőkbe jutottak, de ott sajnos rossz taktikát választva nyertes állást “adtak oda” az alábbi judokáink:

Kiss Virág (-30kg) élete első országos versenyén a tőle megszokott harciassággal állt oda a nála rutinosabb és képzettebb ellenfelekhez. Az első meccsét egy “alig jukóval” éppenhogy elvesztvén, szerencsére küzdőkedve megmaradt és gyönyörű győzelmet aratott a vígaszágon. A bronzdöntőben vezetésre állt, majd egy rossz kontadobással “magára húzta” az ellenfelét, amit sajnos a bírók a másik félnek ítéltek -ippon értékben. Ezzel ugyan ötödik lett Virág, ami egy országos diákolimpián így is nagyszerű teljesítmény, de szinte a zsebében volt már a bronzérem…Brousil Dorka (-33kg) szinte leutánozta Virág módszerét, erős első küzdelmben épphogy kikapott, majd egyértelműen nyert és utána egy szerencsétlen dobást követően elveszítette a bronzdöntőt. Dorka is sokat fejlődött, dinamikusabb, harcosabb judót mutatott be, mely őt is a dobogóra való fellépésre jogosíthatja fel, reményeink szerint. Száva Zoltán (-55kg) akár meg is nyerhette volna a Diákolimpiát, ha betartja az edzői utasításokat, mert nagyon jó erőben volt és összeszedettebb volt a mozgása is. Sajnos ő kicsit lelassult most fejben és mire felébredt, már csak a bronzmeccsért küzdhetett. Ott is nyerőre állt a küzdelem végén, ahol is egy pillanatnyi “áramszünet” következtében beleszaladt egy dobásba és ezzel végül csak az ötödik helyen végzett.Kosdi Kovács András (-42kg) rögtön a tavalyi magyar bajnokkal kezdett, akit az előző hétvégén a Budaörs Kupán karfeszítéses technikával megvert. Andris most is nagyon szépen odaállt, jó kis küzdelmet vívott, majd a vége felé kicsit elveszítve a kontrollt “rászaladt” egy karfeltolásos dobásra és sajnos kikapott. Utána a vigaszágon szépített egy villám ipponnal, majd a bronzdöntőben egy kontradobását sajnos téves bírói megítélés miatt az ellenfelének adták ipponra. Andris joggal érezhette igazságtalannak a döntést, hiszen végig ő volt a jobb, a kezdeményezőbb, de az ilyen vesztéseket is meg kell tanulni elviselni. Küzdelme, harci kedve ígéretes volt, csak így tovább, a fő cél az országos bajnokságon való jó szereplés!

A Lengyel testvérek ezúttal is nagy mezőnyben indultak, Miksa (-33kg) varázslatosan kezdett, zsinórban három meccset is megnyert, olyan egyértelmű fölénnyel, hogy már mindenki az egyik döntőst látta benne. Az elődöntőben sajnos egy pillanatnyi kihagyást követően kikapott, a vígaszágon pedig már valahogy elveszítette a lendületét. Neki is “fejben”, koncentrációban hiányzott még egy kicsi, hogy igazán eredményes legyen, de ezek azok a dolgok, amiket csak sok versenyzést követően lehet megszerezni.Tas (32kg) az első mérkőzését szó szerint elbambulta, rögtön az első fogásból elesett egy wazarira, amit sajnos a bírók ipponra értékeltek, így Tas csak a vígaszágon folytathatta a küzdelmeket. Ott szépen dolgozott, nyerte az első meccsét, majd a bronzdöntőbe jutást éppen, hogy elveszítvén a hetedik helyen végzett. Tasnál is a koncentrácó volt a legnagyobb hiányosság, bár a dobáserősségen is lehet még javítani. Sok sok technikai gyakorlás és erősítés biztos meghozza mindkettőjüknek az eredményt, mert minden adottságuk meg van ahhoz, hogy a jövő bajnokai legyenek!

Sebestyén András (39kg) volt a Diákolimpia egyik legnagyobb vesztese, mert egy gyönyörű győzelmet követően a második fordulóban egy még gyönyörűbb karfeszítést hajott végre, amit viszont nem lehetett ipponnak megadni, mert az ő korosztályában (Diák C) sajnos még nem szabad alkalmazni. Andris kicsit későn kapott észbe, mire abbahagyta a tiltott technikát, a bíró már észrevette és leléptette őt. Igazságosabb lett volna egy matte, hiszen Andris nem feszítette ki teljesen az ellenfél karját, de sajnos a szigorú szabályok szerint a leléptetés is jogos volt. Így egy nyertes helyzetből sajnos kizárás lett a vége, Andris a kilencedik helyen zárt. Németh Norbert (-54kg) számára a legidősebb diák korosztályban küzdvén a versenyrutin gyarapítása volt elsősorban a cél. Norbi végre keményen odaállt már az első meccsén, nem hagyta magát, nem került alárendelt helyzetbe, fogásbontott, harcolt, dobásokat próbált indítani a nála magasabb övfokozatú, rutinosabb és képzettebb ellenfelekkel. Fejlődése szemmel látható, bár az eredményben sajnos még nem mutatkozott meg, végül egy rosszul indított kontra dobásból elesett és a kilencedik helyen zárta a versenyt.

Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő edzőknek a szép sikerekért!